Elnézést kért a palesztinoknak okozott szenvedés miatt a Hamász katonai szárnyának egyik alapítója

A palesztin mozgalom katonai szárnyának, az 1991-ben alapított Izz ad-Dín al-Kasszám Brigádnak volt egyik alapítója Muhammad Nazami Nasser, aki most Facebook-posztban kért elnézést rengeteg mindenkitől.

Igaz, Izraeltől természetesen nem, de a palesztinoktól viszont több fronton is: elsősorban azért, mert pusztulást hoztak működésükkel a palesztinokra is. Ezért elnézését kéri a Palesztinán belül és kívül élő palesztinoktól, az örökös elnöknek nevezett Jasszer Arafattól, a Fatahtól és egy sor további palesztin szervezettől.


Fotó: Facebook

Nasser nem nevezte nevén a szervezetet, de arról írt, hogy ma már ördöginek tartja, mivel gyűlöletet és pusztulást hozott a palesztin emberekre. Mint írta, könyörtelen munkájuknak is köszönhető, hogy a palesztinoknak nincs se földrajzi, se politikai helyük a nemzetek térképén. Elnézést kér azért is, mert hazáját elpusztította az, hogy nem tudott másokat elfogadni. És ami még rosszabb, végig azt hitte, hogy mindezt a vallás nevében teszi.

Nasser már 1989-ben részt vett izraeli katonák elrablásában és meggyilkolásában, közel állt a nem sokkal később a brigádot megalapító Mahmoud Abdel Rauf al-Mabhouhhoz is, akit 2010-ben gyilkolt meg valószínűleg a Moszad Dubajban.

A férfi mostanában egy jóvátételi bizottság munkájában vesz részt és felmerült, hogy októberben egy önkormányzati választáson is indulhat majd. Szerdán posztolta ki ezt az üzenetet Facebookra, azóta újságírók hiába próbálták elérni.

Nassar egy ideig Szudánban élt, mivel Izraelben elfogatóparancsot adtak ki ellene, de az utóbbi években visszatért a palesztin területre. (Times of Israel)

Horváth Bence  http://444.hu/2016/08/18/elnezest-kert-a-palesztinoknak-okozott-szenvedes-miatt-a-hamasz-katonai-szarnyanak-egyik-alapitoja

No Comments Yet

Vélemény, hozzászólás?