Kivégeztek három palesztint Gázában

A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász mozgalom csütörtökön kivégzett három palesztint, akit a radikális szervezet egyik magas rangú parancsnokának a maggyilkolásával vádoltak.

Kivégeztek három palesztint Gázában

A Hamász “belügyminisztériumának” közlése szerint a férfiak közül kettőt felakasztottak, a harmadikat pedig agyonlőtték. A halálos ítéleteket vasárnap mondta ki egy gázai bíróság.  

A “tárca” közölte azt is, hogy a kivégzett személyek egy volt Hamász-katona, a biztonsági erők egyik volt tagja, valamint egy gázai lakos voltak.

A 38 éves Mazen Fakha Hamász-vezetőt márciusban ölték meg hangtompítós fegyverrel gázai otthona előtt. A Gázai övezetet irányító mozgalom magas rangú katonai parancsnoka egy izraeli börtönből szabadult ki 2011-ben a zsidó állam és a Hamász között egyiptomi közvetítéssel létrejött fogolycsere keretében. A Hamász akkor Izraelt vádolta a gyilkosság elkövetésével és bosszút fogadott.

A csütörtöki közlés szerint az egykori Hamász-katona adta le a lövéseket Fakhára, a többiek bűnsegédek voltak.   

Fakha a keményvonalas Jahja Szinvar bizalmasának számított, aki február közepe óta a Hamász gázai vezetője. A két férfi ugyanis korábban egy börtöncellán osztozott az izraeli fogságban.

A Hamász 2007 óta ragadta magához a Gázai övezet ellenőrzését. Az Egyesült Államok, Izrael és az Európai Unió is terrorszervezetként tartja nyílván a Hamászt, amely a második legnagyobb palesztin szervezet a mérsékeltnek mondott Fatahot követően.

atv.hu/MTI

No Comments Yet

Vélemény, hozzászólás?

2017. október
h k s c p s v
« Sze    
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031