Az amerikai ENSZ-nagykövet Izraelbe és a palesztin területekre készül

Képtalálat a következőre: „Nikki Haley” (Wikipedia)

Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet a jövő héten Izraelbe és a Palesztin Hatóság területére látogat – jelentették be kedden Washingtonban.
    Haley három napra utazik a térségbe, izraeli és palesztin vezetőkkel tárgyal. Az Egyesült Államok ENSZ-missziója egyelőre nem jelölte meg a leendő konkrét tárgyalópartnereket.        A vizit előtt a 45 éves politikus – aki korábban Dél-Karolina kormányzója volt – az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa genfi ülésén szólal fel. Ő lesz az első amerikai ENSZ-nagykövet, aki beszédet mond a szervezetben.
    Nikki Haley korábban Izrael elleni elfogultsággal vádolta meg a világszervezetet és “szörnyűséges hibának” nevezte az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) 2016 decemberében elfogadott határozatot is, amely arra szólítja fel Izraelt, hogy hagyjon fel a megszállt palesztin területeken a zsidó telepek bővítésével. A határozat megszavazásakor az akkori amerikai ENSZ-nagykövet tartózkodott és nem vétózta meg a döntést.
    Haley az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát is erőteljesen bírálta: “korruptnak” minősítette és – Rex Tillerson külügyminiszterrel összhangban – úgy vélekedett, hogy a genfi székhelyű intézmény “nem elég modern” és ha nem lesznek érdemleges reformok, akkor az Egyesült Államok megfontolja akár a kilépését is.
    Nikki Haleynek ez lesz a második külföldi útja. A múlt héten jordániai és törökországi menekülttáborokban járt.
MTI 2017. május 31., szerda 5:09

No Comments Yet

Vélemény, hozzászólás?

2017. június
h k s c p s v
« máj    
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930