Tavaly több rakétát lőttek Izraelre, mint a korábbi két évben együtt


A Gázai övezetből kilőtt rakéták (2008 – Oferet Jecuka, 2012 – Amud Anan, 2014 – Cuk Ejtan, 2017 – a november 30-én a hadsereg állásaira kilőttekkel együtt) – ábra: IDF

Tavaly több mint kétszeresére nőtt a Gázai övezetből Izraelre kilőtt rakéták száma – közölte az izraeli védelmi erők statisztikai részlege.

2017-ben 35 ilyen támadás volt, míg az előző évben csak 15, 2015-ben pedig 21. Az összes terrortámadás száma viszont 99-re csökkent a 2016-os 269-ről, illetve a 2015-ös 226-ról.

Ciszjordániában végrehajtott, és onnan kiinduló terrorcselekmény – ábra: IDF

A statisztika szerint tavaly 20 izraeli halt meg terrortámadásokban és 169 sebesült meg. A halottak száma valamivel emelkedett 2017-ben, mert 2016-ban 17-en haltak meg és 263-an sebesültek meg.

A palesztin terror áldozatai (bal oldalt: halottak, jobb oldalt: sebesültek) – ábra: IDF

A palesztinoktól 455 illegálisan tartott lőfegyvert koboztak el.

A hadsereg által nyújtott humánitárius segítség a Gázai övezetnek – ábra: IDF

A rakétatámadásokra válaszul a hadsereg 59 célpontra csapott le a Gázai övezetben. E célpontok között voltak rakétaindító állások, kiképző táborok, fegyverműhelyek és megfigyelő posztok is.

Fotó: IDF
MTI/Izraelinfo
http://izraelinfo.com/2018/01/08/tavaly-tobb-raketat-lottek-izraelre-mint-korabbi-ket-evben-egyutt/

No Comments Yet

Vélemény, hozzászólás?

2018. október
h k s c p s v
« Sze    
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031