Szombaton Izrael lelőtt egy területére behatoló iráni drónt, a szíriaiak pedig lelőttek egy ellencsapást végrehajtó izraeli F-16-ost

Az izraeli hadsereg lelőtt szombat hajnalban egy iráni drónt, amely behatolt az ország területére, majd iráni célpontokat támadott Szíriában. A szíriai légvédelem viszont lelőtt egy izraeli F-16-os harci repülőgépet, amely izraeli területen zuhant le. A pilóták katapultáltak, és biztonságban vannak – jelentette a helyi média szombat reggel.

Izrael lelőtt egy területére behatoló iráni drónt, a szíriaiak pedig lelőttek egy izraeli F-16-ost

Egy izraeli Apache helikopter követett és már szíriai területen lelőtt egy iráni drónt, amely előtte az ország légterébe hatolt. Működésbe léptek a légvédelmi szirénák az északi országrészben – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

Ezután Izrael válaszul Szíriában létesített iráni célpontokat támadott, a szíriai légvédelem viszont eltalált egy izraeli F-16-ost. A pilóták sértetlenül földet értek.

“Az izraeli hadsereg továbbra is fellép az ország légterébe történő behatolás ellen, és megakadályozza Izrael szuverenitásának megsértését”

– szögezte le a hadsereg közleménye, amely szerint a Golán-fennsíkon is megszólaltak a légvédelmi szirénák, s ezt a szíriai légvédelem működésbe lépése okozta.

A Golán-fennsíkon élőket felszólították, hogy húzódjanak fedezékbe, majd miután a légiveszély elmúlt, feloldották a figyelmeztetést.

Az Al-Nasra libanoni hírportál úgy tudja, hogy az izraeli légierő több támadást is végrehajtott szíriai területen, a libanoni határ közelében.

Az elmúlt években Izrael számos alkalommal támadta Szíriát. A külföldi jelentések szerint általában modern iráni fegyvereket Libanonba, a síita Hezbollah milícia katonai egységeihez szállító konvojokra mértek légicsapásokat.

Az elmúlt hetekben megnőtt a feszültség Izrael északi határvidékén, miután Jeruzsálem arra figyelmeztette az ott élőket, hogy Irán megpróbál precíziós rakétákat telepíteni Libanonba.

atv.hu/MTI

No Comments Yet

Vélemény, hozzászólás?