Az ENSZ szerint ennél csak rosszabb lehet a Gázában kialakult helyzet

Az ENSZ attól tart, hogy a gázai övezet határán tovább romolhat a helyzet, és minden felet arra szólított fel, hogy ne vegyenek célba civileket, különösen gyerekeket – tudatta az ENSZ politikai ügyekért felelős főtitkár-helyettese pénteken a Biztonsági Tanáccsal New Yorkban.

Az ENSZ szerint ennél csak rosszabb lehet a Gázában kialakult helyzet

Legkevesebb 16 ember meghalt és több százan megsérültek a Gázai övezet határán, ahol az elmúlt évek legnagyobb tiltakozása kezdődött. A Hamász arra szólította fel az övezetben élőket, hogy hat héten át tiltakozzanak a “fojtogató izraeli blokád” ellen, azt követelve, hogy a palesztin menekültek visszatérhessenek földjeikre és otthonaikba, ahonnan a zsidó állam megalapításakor elűzték őket. Arra ugyan az izraeli hadsereg és a szervezők is felszólították az embereket, hogy maradjanak biztonságos távolságban az izraeli határtól, de ezt sok feldühödött fiatal figyelmen kívül hagyta.

A BT eredetileg zárt ülésen vitatta volna meg a történteket, ám miután kiderült, hogy nem fognak tudni közös nyilatkozatot elfogadni, az ülést kezdeményező Kuvait azt kérte, tartsanak nyilvános vitát.

“Izraelnek tiszteletben kell tartania a nemzetközi humanitárius jogból fakadó kötelezettségeit. Halálos eszközt csak legvégsőként szabad bevetni, és minden halálesetet megfelelően ki kell vizsgálni” – húzta alá a BT ülésén Tayé-Brook Zerihoun.

“Mélyen elszomorít minket, hogy emberek haltak meg. Szorgalmazzuk, hogy minden érintett tegyen lépéseket a feszültség csökkentése érdekében, hogy csökkenjen az újabb összecsapások kockázata. Gonosztevők a tiltakozások leple alatt erőszakra próbálnak buzdítani, és ártatlanok életét sodorják veszélybe” – mondta Walter Miller amerikai diplomata.
Nem sokkal később António Guterres ENSZ-főtitkár szóvivője közleményt adott ki, melyben azt írja: a főtitkárt mélyen aggasztják a történtek, s egyúttal független és átlátható vizsgálatot szorgalmaz az ügyben.

“Ez a tragédia arra mutat rá, hogy mennyire fontos életet lehelni a békefolyamatba” – hangsúlyozza a közlemény.

Az izraeli hadsereg arról adott számot, hogy a határnál több ezer palesztin gyűlt össze, akik kövekkel dobálták meg az izraeli katonákat, és égő gumiabroncsokat gurítottak feléjük. Az izraeli katonaság szerint tömegoszlató eszközöket vetettek be, és a “fő felbujtókra” nyitottak tüzet, emellett két agyonlőtt palesztin szerintük lőfegyverrel támadt az izraeli katonákra.

Mahmúd Abbász palesztin elnök Izraelt tette felelőssé az erőszakért, s szombatra gyásznapot hirdetett a palesztin területeken.

atv.hu/MTI

No Comments Yet

Vélemény, hozzászólás?