Többen meghaltak és sokan megsebesültek a Gázai övezetnél történt összecsapásokban

https://images1.ynet.co.il//PicServer5/2018/04/06/8452387/84523860991599640360no.jpgkép: EPA

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti:
    Jeruzsálem, 2018. április 6., péntek (MTI) – Négyen meghaltak és mintegy százötvenre emelkedett a sebesültek száma a Gázai övezet határán az izraeli hadsereg és a palesztinok között pénteken kiújult összecsapásokban – jelentette az izraeli sajtó.
    Az izraeli 10-es csatorna kereskedelmi televízió úgy értesült, hogy a sebesültek közül öt ember állapota súlyos. A csatorna az előző hetinél kevésbé súlyosnak ítéli meg az összecsapásokat. A Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerint ezúttal a kövek és gumiabroncsok mellett Molotov-koktélokat is dobtak az izraeli katonák felé a tiltakozó palesztinok.
    Az izraeli hadsereg a határ mentén öt helyen számolt be rendbontásról, s bejelentette, hogy tömegoszlató eszközöket, s ha szükséges, lőfegyvert is használni fog a határsértőkkel szemben.
    A palesztin tiltakozók gumiabroncsokat gyújtottak fel a határ mellett, ami miatt sűrű füst gomolygott a környéken. A füsttel – és tükrökkel – az izraeli mesterlövészeket igyekeztek megzavarni. Az izraeli biztonsági hatóságok pedig zárt katonai övezetté nyilvánították a határ környékét, ahová csak katonai engedéllyel lehet bemenni.
    Mahmúd al-Zahar, a Gázai övezetet irányító Hamász radikális szervezet szóvivője meglátogatta a tüntetőket, és nekik mondott beszédében megfenyegette az izraeli katonákat, hogy ha az övezet belsejére támadnak, akkor a Hamász válaszul mélyen Izraelt fogja célba venni.
    A múlt héten legalább 16 palesztint lőttek agyon izraeli katonák a határnál kezdődött tiltakozások során. A Hamász ugyanis arra szólította fel az övezetben élőket, hogy hat héten át tiltakozzanak a “fojtogató izraeli blokád” ellen, azt követelve, hogy a palesztin menekültek visszatérhessenek földjeikre és otthonukba, ahonnan a zsidó állam megalapításakor elűzték őket.
    Arra ugyan az izraeli hadsereg és a szervezők is felszólították az embereket, hogy maradjanak biztonságos távolságban az izraeli határtól, de ezt sok feldühödött fiatal figyelmen kívül hagyta.
    Az izraeli hadsereg akkor arról adott számot, hogy a határnál több ezer palesztin gyűlt össze, akik kövekkel dobálták meg az izraeli katonákat, és égő gumiabroncsokat gurítottak feléjük. Az izraeli katonaság szerint tömegoszlató eszközöket vetettek be, és a “fő felbujtókra” nyitottak tüzet, emellett két palesztin szerintük lőfegyverrel támadt az izraeli katonákra, ezért lőtték le őket.
MTI 2018. április 6., péntek 18:31

No Comments Yet

Vélemény, hozzászólás?