Továbbra is palesztinok ezrei tüntetnek a Gázai-övezet határán

Több ezer palesztin vett részt a Gázai övezet határánál, a sorozatban már a harmadik pénteken zajló erőszakos tüntetéseken. Az izraeli hadsereg nagyjából tízezer fősre becsülte az övezet határánál öt ponton tüntető tiltakozók tömegét. A sebesültek száma palesztin közlés szerint legkevesebb 363.

Továbbra is palesztinok ezrei tüntetnek a Gázai-övezet határán

Fotó: Reuters

A palesztinok izraeli zászlókat tapostak és égettek  a “visszatérés menete” nevű demonstrációsorozat harmadik péntekén a közszolgálati rádió közlése szerint. Az izraeli hadsereg tömegoszlató fegyverekkel, könnygázgránátokkal, illetve éles lövedékekkel próbálta oszlatni a tömeget, valamint a határkerítés túloldalán tartani a tüntetőket. Ennek megfelelően a gázok belélegzése, valamint lőtt sebek okozták a palesztinok sérüléseit.

A palesztin egészségügyi minisztérium közlése szerint legkevesebb 363 palesztin sérült meg könnygázt belélegezve vagy a hadsereg lövéseitől. A tárca hozzátette, hogy az izraeli biztonsági erők egy palesztin egészségügyi sátort is eltaláltak könnygázgránáttal,  ezt követően többen  légzési nehézségekkel küszködtek.

Az izraeli sajtó ugyanakkor jóval kevesebb, ötvennyolc sebesült palesztinról adott hírt, hozzátéve, hogy egyikük életveszélyes állapotban van.

A határtól több száz méterre, öt sátortábornál gyülekeztek a palesztinok, akiknek egy része zászlókat égetve, köveket, Molotov koktélokat, és égő gumiabroncsokat dobálva megközelítette a határt. Az izraeli határőrök ezen kisebb csoportok ellen lépnek fel, és a “fő felbujtókra” nyitnak tüzet.

fotó: reutersFotó: Reuters

Az izraeli hadsereg szóvivője szerint számos átkelési kísérlet történt a határt jelző kerítésnél, és többen megpróbálták megrongálni az övezetet Izraeltől elválasztó drótkerítést.

A Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerint ezen a pénteken az eddiginél kevesebb gázai tüntetett a helyszínen, de számuk ezúttal is több ezer. Múlt pénteken mintegy húszezren voltak az enklávét uraló radikális iszlamista Hamász szervezte tömegakcióban a határnál.

A demonstrációk kezdete óta eltelt három héten összesen huszonhét palesztin vesztette életét a határ mentén, s a Hamász legalábbis május közepéig, Izrael kikiáltása hetvenedik évfordulójáig, és az amerikai követség Jeruzsálembe költöztetéséig akarja folytatni a péntekenkénti határzavargásokat.

atv.hu/MTI

No Comments Yet

Vélemény, hozzászólás?

2018. október
h k s c p s v
« Sze    
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031