Izrael visszalépett – mégsem pályázik az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) betölthető kétéves tagságra

ENSZ-BT ülésterme (Kép: AP)

Mégsem pályázik Izrael az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) betölthető kétéves tagságra – jelentette be pénteki közleményében Izrael ENSZ-képviselete.

Izrael Németországgal és Belgiummal volt eddig versenyben a nyugati-demokratikus országok csoportját a BT-ben képviselő két helyért, amelyet jövő januártól kell majd két országnak betöltenie. Izrael percekkel azelőtt jelentette be visszalépését, hogy megkezdődött a pályázó országok képviselőinek meghallgatása helyi idő szerint péntek délután. 

A váratlan visszalépéssel garantálttá vált, hogy Németországot és Belgiumot választják majd meg BT-tagnak a júniusban tartandó szavazáson. 

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó, valamint tíz, kétéves ciklusokra megválasztott nem állandó tagja van. A nem állandó tagokat a regionális csoportokból választják ki. Izrael 55 éven keresztül nem volt tagja egyik regionális csoportnak sem, és emiatt több pozíció betöltésére nem volt lehetősége a világszervezetben. Végül 2000-ben a nyugat-európai és egyéb csoport (WEOG) hívta meg tagjai közé a zsidó államot, kezdetben ideiglenes jelleggel, majd később korlátlan időre.

atv.hu/MTI

No Comments Yet

Vélemény, hozzászólás?

2018. október
h k s c p s v
« Sze    
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031