A Golán-fennsík izraeli részén élő drúz kisebbség tiltakozott a helyhatósági választások miatt

Drúz és Szír zászlók Majdal Shams-ban (Fotó: AFP)

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti:
    Jeruzsálem, 2018. október 30., kedd (MTI) – A Golán-fennsík izraeli részén élő drúz kisebbség kedden tiltakozott a náluk is megrendezett helyhatósági választások miatt, s az izraeli rendőrség könnygázt vetett be a tüntetők ellen – jelentette az izraeli katonai rádió.
    A Golán-fennsík nyugati, 1967 óta izraeli ellenőrzés alatt álló részén, a Madzsdal Samsz nevű drúz faluban kedden több százan tüntettek a helyhatósági választások ellen. Tiltakozásul többen szíriai zászlókat lobogtattak, és testükkel állták el a szavazóhelyiség bejáratát.
    A fennsíkon élő drúz férfiak azt kiabálták, hogy a Golán arab és szíriai, s a vallási vezetők figyelmeztették a választásokon induló vagy szavazó drúzokat, hogy a közösség ki fogja rekeszteni őket.
    Az izraeli rendőrség könnygázt vetett be a tüntetők ellen, és szabaddá tette az utat a – kis számban – választani szándékozók számára.
    A Golán-fennsíkon élő drúz közösség megosztott az önkormányzati vezetőik megválasztása ügyében, ami a Jediót Ahronót című újság honlapján, a yneten nyilatkozó egyik vallási vezető szerint az izraeli kormány “oszd meg és uralkodj” politikájának a következménye.
    Izrael 1967 óta saját felségterületének tekinti a Golán-fennsík nyugati felét, sőt a kneszet 1981-ben törvénnyel annektálta ezt a területet, ahol négy faluban mintegy 22 ezer drúz él. Többnyire nem ismerik el az izraeli fennhatóságot, és magukat továbbra is szíriai állampolgárnak tekintik, noha a fiatalabb nemzedékből egyre többen igénylik, és veszik fel az izraeli állampolgárságot.
    A monoteista drúzok, akiknek a vallása a középkorban az iszlám egyik irányzataként Egyiptomban jött létre, felekezetük parancsát követve mindig lojálisok a mindenkori politikai vezetés iránt, bárhol is éljenek: Libanonban, Egyiptomban vagy Szíriában.
    Izrael megalakulása, vagyis 1948 óta az országban élő drúz kisebbség tagjai lojálisak a zsidó állam iránt, letöltik a sorkatonai szolgálatot az izraeli hadseregben, és részt vesznek mind a helyhatósági, mind az országos választásokon.
    Az 1967-ben Szíriától izraeli fennhatóság alá került négy drúz falu lakói ezzel szemben gyakran hangoztatják hűségüket Szíria iránt, s ápolják családi és politikai kapcsolataikat a határ túloldalán élő testvéreikkel.      Az izraeli hatóságok idén először történelmi jelentőségű szavazást terveztek számukra, amelyen maguk választhatják meg helyi vezetőiket. 1967 óta eddig mindig felülről nevezték ki a falvak irányítóit, mert a helyi lakosság tüntetően távol maradt az izraeli választásoktól, hogy ezzel is jelezze hűségét Szíria iránt.
MTI 2018. október 30., kedd 13:53

No Comments Yet

Vélemény, hozzászólás?