Netanjahu pártja nyert Izraelben, de még így sem számíthatnak többségre – több forgatókönyv is van a folytatásra

Képtalálat a következőre: „netanyahu won”

2020-03-03 17:33:00

A konzervatív Likud nyerte Izraelben a hétfői parlamenti választást, ami egy éven belül már a harmadik volt. Benjamin Netanjahu kormányfő pártja az első helyen végzett, de a szövetségeseivel együtt sem számíthat többségre a Knesszetben. Ehhez jelen állás szerint 2 mandátumra lenne még szükségük. Frakcióvezetőjük szerint a balközépről próbálnak átcsábítani képviselőket.

Nagy volt az öröm hétfő este a Likud eredményváróján. Benjamin Netanjahu pártja első helyen végzett a választáson, így ő próbálkozhat a kormányalakítással. Tavaly áprilisban 35 mandátumot kaptak, de Netanjahu volt védelmi miniszterének pártja nélkül nem volt parlamenti többségük.

“A győzelmünk most édesebb és nagyobb, mert kevés esélyt adtak rá. A riválisaink azt mondták: vége a Netanjahu korszaknak. Mi viszont egyesítettük erőinket, és megfordítottuk a helyzetet”

– mondta a miniszterelnök.

Az ellenzéki Kék-Fehér pártszövetség 2. lett, de több mandátummal lemaradt a Likudtól. Tavaly áprilisban még ugyanannyi képviselői helyet szereztek, a szeptemberi megismételt választáson pedig egy mandátummal meg is előzték a Likudot. Akkor egyik fél sem tudott kormányt alakítani.

“Őszintén megmondom, osztozom a csalódottságukon és fájdalmukon, mert nem ilyen eredményt akartunk. Ha ez az eredmény marad, ez nem helyezi vissza Izraelt a megfelelő pályára”

– mondta a pártszövetség vezetője, Beni Ganc, aki vezérkari főnök is volt.

Tavaly Netanjahu volt védelmi minisztere azért mondta fel az együttműködést, mert a vallásos pártok ellenezték a sorkatonaság kiterjesztését az ultra-ortodoxokra. Novemberben ráadásul vádat emeltek a miniszterelnök ellen hivatali visszaélés, csalás és vesztegetés miatt.

“Az első forgatókönyv, hogy Netanjahu képviselőket csábít át a balközépről. A második, hogy megint új választás lesz. A harmadik pedig egyfajta egységkormány Netanjahu és Ganc között, ahol felváltva töltik be a miniszterelnöki pozíciót” – mondta egy elemző.

A szeptemberi választás után Ganc nem volt hajlandó nagykoalícióra. Netanjahu volt védelmi minisztere pedig most azt mondta, nem akar 4. választást, de megvárja a végeredményt, mielőtt eldönti, kit támogat pártjával. Az arab pártok közös listája a 3. helyen végzett.

atv.hu

No Comments Yet

Vélemény, hozzászólás?