Irán legfelsőbb vezetője ismét Izrael ellen uszított

2020-05-22 13:38:00

Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfelsőbb vezetője Jeruzsálem napja alkalmából elmondott beszédében ismét “rákos daganatnak” nevezte pénteken országa térségbeli ellenségét, Izraelt, amelyet szerinte “kétségkívül el fognak pusztítani”, és felszólította a palesztinokat, hogy folytassák szabadságharcukat, amely kötelességük, iszlám “szent háborújuk”.

Irán legfelsőbb vezetője ismét Izrael ellen uszított

Ali Hamenei ajatolláh

Iránban és a vele szövetséges országokban minden évben nagy felvonulásokkal ünneplik meg ezt a napot, amelyet Ruhollah Homeini ajatolláh, néhai legfelsőbb politikai és vallási vezető a muszlim böjti hónap utolsó péntekére jelölt ki. Ilyenkor a legfelsőbb vezető tömeg előtt beszél, ezúttal azonban a koronavírus-járvány miatt Hamenei félórás szónoklatát az interneten és tévén közvetítették a népnek.

Irán nem ismeri el Izraelt, rendszeresen elpusztítására szólít fel, ebből kifolyólag támogatja a zsidó állammal szemben álló palesztinokat és libanoni iszlám szélsőségeseket.

“Ma a világ számontartja a koronavírus minden egyes áldozatát, de senki nem teszi fel a kérdést, hogy ki felel azért a több százezer emberért, aki mártírhalált halt, eltűnt, vagy akit bebörtönöztek Palesztinában vagy másutt, ahol az Egyesült Államok és Európa háborúval pusztított” – jelentette ki Hamenei, hangsúlyozva, hogy szerinte “Izrael-ellenessége nem antiszemitizmus.”

Ennek dacára – jegyzi meg az AP hírügynökség – a legfőbb vezető hivatala a napokban a Twitteren és más helyeken megjelentetett egy olyan propagandarajzot, amelyen Irán által támogatott fegyveresek, arabok és két ortodox zsidó látható Jeruzsálemben, és a kép felcímében szerepel a “végső megoldás” kifejezés, amelyet a náci Németország használt a zsidók elpusztításának tervére. Később sok helyről törölték ezt a rajzot, de a legfelső vezető hivatalos honlapjának farszi nyelvű változatán fent maradt. Az izraeli külügyminisztérium erre a rajzra reagálva a Twitteren azt írta: “Van tapasztalatunk az olyan vezetőkkel, akik +végső megoldásról+ beszélnek, de megígérhetjük, nem nézzük majd ezt ölbe tett kézzel”.

atv.hu/MTI

No Comments Yet

Vélemény, hozzászólás?

2020. június
h k s c p s v
« máj    
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930