Zahalka szolgálattagadásra szólít fel

Hotovely szerint ez lehetőség, nem kényszer

Dzsamal Zahalka, a Knesszet arab képviselője felszólította az arab fiatalokat, hogy ne teljesítsenek civil szolgálatot, mert a „militarista cionista rezsim” így próbálja integrálni őket, szétzülleszteni értékeiket, identitásukat, önrendelkezési törekvéseiket.

Zahalka szerint azokat az arab lányokat és fiúkat, akik önként szolgálatra vonulnak, ki kell közösíteni, meg kell tagadni mindennemű érintkezést velük, hiszen tulajdonképpen „behódolnak”, „erkölcstelen- ségre ragadtatják magukat” a jobb anyagi lét reményében.

Az arab képviselő szerint mit sem ér a jól fizető állás, ha közben a „cionista állam” határozott átformálásának törekvése kudarcba fullad.

Tzipi Hotovely (Likud) közlekedési tárcavezető-helyettes szerint Zahalka a saját közösségét károsítja az ilyesféle uszító kijelentésekkel, mivel a szolgálatra vonuló arab fiatalok majdnem mind arab települések kórházaiban, iskoláiban, szociális, továbbá idősgondozó és gyermekvédelmi intézményeiben dolgoznak, önmaguk előtt lehetőségeket nyitva, az arab szektort pedig fejlődésében segítve.

A politikusnő hozzátette, bár nem elegendő mértékben, de évről évre emelkedik a szolgáltra jelentkezők aránya, ami egyfelől bizonyítja a Zahalkával azonosulók csökkenő hányadát, másrészt a civil szerepvállalás egyéni és kollektív hasznát.

Forrás: Jpost

2013. Június 12. 01:01

No Comments Yet

Vélemény, hozzászólás?